ef lemezbemutató, Képzelt Város lemezbemutató, Rosa Parks

Írta: Áron. Beküldve: Friss hírek

Az utóbbi négy-öt évben már több prominens, nemzetközileg (a közönség és a szakma részéről egyaránt) elismert post-rock zenekar tehette tiszteletét Budapesten, októberben azonban végre Európa legkeményebben dolgozó ’csináld magad’ zenekara, az idén tíz éve működő svéd Ef is bemutatkozhat a hazai közönség előtt. A kvartett negyedik nagylemezét, a Ceremonies dalcsokrát mutatja majd be az A38-on, ahol ugyanígy friss albumát ünnepli majd a Képzelt Város is, az este alaphangulatáról pedig a Rosa Parks gondoskodik majd.

ef (SE)

2003-ban öt göteborgi jóbarát számtalan zenei próbálkozást követően összeállt azzal a céllal, hogy az Explosions in the Sky és a Mogwai elemi erejű hatását formálhassa saját szájíze szerint. Tíz évvel később, 2013-ban pedig ugyanez az öt barát már elmondhatja magáról, hogy a háta mögött tudhat tizenhat sikeres turnét (beleértve Oroszországot és Kínát is), legnagyobb bálványai előtt és mellett játszhatott a legmeghatározóbb színpadokon és fesztiválokon, és saját kiadót is alapított. Az Ef a töretlen kitartásról szól: arról, hogy Niklas Astrom és barátai új és új ihlet után kutatva találták meg saját hangjukat, amely bravúrosan egyensúlyoz a post-rock törékenysége, az indie dallamvilága, valamint a Sigur Róst idéző gazdag hangszereltség adta lehetőségek között. Nem is véletlen, hogy a skandináv régióban manapság minden fiatal szárnypróbálgató onnantól kerülhet fel a műfaj térképére, ha már megoszthatta a színpadot a zenekarral: a tehetséggondozás pedig maradéktalanul működik, hiszen az Immanu El már a banda saját kiadójának kötelékébe tartozik, a Dorena pedig az Ef által kitaposott úton indulhatott el idén, hogy meghódítsa magának Európát. Ez pedig azért szép, mert az Ef tagjai észre sem vették, hogy példaképekké váltak – ezt a kitartó alázatot pedig a Budapestre is eljutó turné mellett a szeptemberben megjelenő új lemez, a Ceremonies koronázza majd meg. A májusban az A38 fedélzetén is bizonyító Cult of Luna soraiból ismerős Magnus Lindberg produceri közreműködésével rögzített felvétel hat új dalt tartalmaz közel egyórás játékidővel, és a kiadvány aligha okozhat majd csalódást a műfaj már meggyőzött kedvelőinek, valamint azoknak, akiket talán épp az Ef vezet majd be egy addig ismeretlen zenei világba, ahol az érzékekkel való játék nem csupán lehetőség, hanem minden hangsor alapja.

http://efmusic.se/
https://www.facebook.com/ efmusic

KÉPZELT VÁROS

2013 a változások éve volt a Képzelt Város számára, és ez nem csak annak köszönhető, hogy a zenekar második lemeze, a Hélium osztatlan sikert aratott, hanem annak is, hogy a banda korábbi énekese, a zongora mögött ülő Oláh Gergő úgy döntött, hogy többé nem hallatja a hangját a zenekarban. Az ő utódja azonban váratlan fordulatként a marionette ID egykori frontembere, az ott gitáros/énekesi poszton érdekelt Kovács Ákos lett, aki május végén az A38 tetőteraszán adta első koncertjét a formáció élén – Ákos jelenlétével pedig már meg is kezdődhettek a munkálatok a Képzelt Város harmadik nagylemezén, amely őszre készül majd el. És hogy mit érdemes várni az anyagtól? A megújulás tényén túl azt a megszokott minőséget, valamint markáns hangulatot, amit a Mit nekem és a Hélium már bizonyított: ez pedig maga a csoda, hiszen a Képzelt Város nem réved bele a gyönyörködtetésbe, és olyan hangulatot teremt, ami nemcsak itthon, hanem a közép–kelet-európai régióban is egyedülállóan magával ragadó. Mindehhez nem csupán Barta Gyöngyi csellójátéka tesz hozzá, hanem egy olyan hagyományegyesítés figyelhető meg a dalokban, amik a post-rock zenei lehetőségeit a hangulatfokozás eszközeként alkalmazzák, és nem annak rendelnek alá minden mást. Persze a Képzelt Város titka nem fedhető fel ilyen könnyen, de ezt azok is tudják, akik már hallhatták vagy láthatták Győrffy Mátéék zenekarát – a mostani alkalom pedig mindenképp az ünneplésről fog szólni, és épp emiatt lesz kihagyhatatlan.

http:// www.kepzeltvaros.hu/
http://www.facebook.com/kepzeltvaros

ROSA PARKS

A győri Rosa Parks az elmúlt öt év egyik legkitartóbb és legőszintébb hazai underground színfoltja, akik a kezdeti demózás post-rockos lebegéséből egy sokkal matekosabb, izgalmasabb arculatra tettek szert az utóbbi másfél évben. Ahogy a bemutatkozó nagylemez Stay Punk! Stay Prog! című dala is elmondja – persze csak címében, hiszen a Rosa Parks szerzeményeinek többsége instrumentális, ám ettől is nagyot robbannak, vagy épp ettől szólnak igazán nagyot –, a zenekar hozzáállása épp annyira beszél önmagáért, mint az, amit eddig letettek az asztalra. És itt nem a számtalan emlékezetes koncertről van szó a határon innen és túl egyaránt, ahol a banda már a műfaj krémjével oszthatta meg a színpadot, hanem magáról a jelenségről, aminek köszönhetően a Rosa Parks az itthoni intelligens rockzene egyik legreménytelibb lehetősége. Ezt bizonyítják a srácok új dalai is, amelyek minden korábbinál összetettebb, jobban strukturált dalokon keresztül bizonyítják, hogy Bóna Flóriánéknak még mindig van igénye a megújulásra. És ez nem csak abban mutatkozik meg, hogy a zenekar közel fél éve új dobossal, a feloszlott marionette ID-ből elcsent Bíró Péterrel áll már ki, hanem abban is, hogy a Rosa Parks a lehető legváltozatosabban elegyíti a keményzene legőszintébb műfajait, mindezt pedig önerőből és önmagáért teszi.


https://www.facebook.com/rosaparkshun

 

Facebookos esemény itt.

(A38)